„Satírozzunk” együtt!
2023.10.11.
A változás az életünk szerves része, legyen szó akár a személyes életutunkról, akár a szervezetek állandóan változó környezetéről. Mindannyian átéltünk már olyan pillanatokat, amikor egy „idegen elem” megzavarja a megszokott rutinunkat, és az izgalomtól a félelemig terjedő érzelmeket vált ki bennünk.
Én – talán személyiségemből is adódóan – alapvetően jól vagyok a változásokkal. Persze volt 50 évem hozzászokni, feldolgozni, megoldási módokat megtanulni. Mert én sem így születtem, legfeljebb a kihívásokat kedvelő belső énem és a magas energiaszintem segített ebben a folyamatban. Az 50. születésnapomon a barátaim kérésére „számot vetettem” az első fél évszázad kiugró eseményeiről, időszakairól. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy talán hasznos lehet megosztanom ezen a fórumon keresztül is egy történetet, amely tanulságul szolgálhat és erőt adhat ahhoz, hogy a változásokhoz való viszonyulásunkat finomhangoljuk.
2009-ben, 8,5 év változatos, kihívásokkal és fejlődési lehetőségekkel teli munkám véget ért a gazdasági válságra való hivatkozással. Ott álltam munka nélkül, egy válás közepén, a gyermekem felnevelésének édes terhével a nyakamban egy olyan környezetben, ahol az a rengeteg munkatapasztalat és kapcsolatrendszer, amit addig felépítettem, semmit sem ért: ahhoz értettem, hogyan kell megtalálni az adott célnak legjobban megfelelő ingatlanokat, de a válság közepette a cégek leálltak az akvizícióval, a meglévő tulajdonaik és üzletük fenntarthatóságára koncentráltak, senkinek sem kellett az, amihez értettem. Kétségbe estem, hogy mi lesz, és az a „mi” mikor lesz. Néhány napig nagyon lelkesen sajnáltam magam, de aztán úgy döntöttem, hogy ez nem visz előre, lépnem kell. Megpályáztam egy olyan pozíciót, amihez sem a képzettségem, sem a tapasztalatom nem volt meg. Két dologgal rendelkeztem: akaraterővel és hittel, hogy meg tudom tanulni, ha lehetőséget kapok rá.
Nem hiszek a véletlenekben és a szerencsében, abban hiszek, hogy tud jönni áldás az életembe, ha kész vagyok tenni érte. És mesébe illően meg is jött ez az áldás: megkaptam az állást, és belekezdtem a tanulásba. 5 év kőkemény és kitartó munka során tanultam meg a szakma csínyját-bínját, kiváló kollégák és vezetők segítették a fejlődésemet, és feljebb tudtam lépni a cégen belüli ranglétrán. Ha valaki 5 évvel korábban azt mondja nekem, hogy régióvezetőként 750 embert fogok irányítani és támogatni, kinevetem. Ha visszagondolok a 2009-es önmagamra, és elképzelem, hogy nem veszítem el akkor a szeretett állásomat, akkor be kell lássam, soha nem jutottam volna el azokba a magasságokba emberileg és szakmailag, ahol most vagyok. Nem léptem volna ki magamtól. Nem akartam volna a változást az évek óta tartó biztonságos közeg helyett. Rákényszerített az élet, és ennek a kényszernek sosem fogok tudni elég hálás lenni, mert a változásnak, az ehhez való alkalmazkodásomnak, és a soha nem múló tanulási vágyamnak köszönhetően sokkal több lettem, mint amit valaha is el mertem volna képzelni.
Akkor tehát a változás jó? Nem. A változás szükségszerű. És kényelmetlen, és néha riasztó. Vagy izgalmas, ígéretes és motiváló. Attól függ, hogy állok hozzá. Minden agyban dől el, szokták mondani. Egyet értek, de pontosítanám: agyban és szívben. Ha az agyammal fel tudom fogni, hogy szükségszerű beleállnom a változásba, és a szívemben ott a hit, hogy ki tudom hozni belőle a legtöbbet, és lehetőségként tekintek rá, akkor a változás csak egy mérföldkővé válik az életutamon, nem pedig egy megakasztó jégheggyé.
A változáskezelés módszereiből Dunát lehetne rekeszteni manapság, én a fenti saját élményem mellé egy könnyen, a mindennapokban is egyszerűen alkalmazható modellt szeretnék itt megosztani. Virginia Satir, amerikai pszichoterapeuta, a családterápia és a rendszer-felállítás „ősanyja” által kialakított változásmodelljét a szervezetfejlesztők a mai napig előszeretettel alkalmazzák. Amikor egy váratlan helyzettel kerülünk szembe, ez a modell értékes meglátásokat kínál, amelyek nemcsak a vállalati világban, hanem a mindennapi életünkben is segítik a gyorsabb és komfortosabb alkalmazkodást. A Satir-féle változásmodell lényege, hogy a változás egy utazás – egy átmeneti folyamat, amely megértést, türelmet és támogatást igényel. Egy útiterv, amely megtanít bennünket arra, hogy a káosz nem akadály, hanem az út egy szakasza, és a megfelelő megközelítéssel sikeresen navigálhatunk benne.
Tehát akár a munkahelyi változással nézünk szembe, akár a személyes átalakuláson töprengünk, érdemes felidézni Virginia Satir bölcsességét: „Fogadja el az érzelmi hullámvasutat, keressen támogatást és útmutatást, és bízzon abban, hogy idővel megtalálja az új status quót, a növekedés, az erő és a lehetőségek helyét.”
Mit jelent ez Satir szerint a gyakorlatban?
-
- Képzeld el a napi rutinodat egy „legutóbbi status quó-ként”, ahol kényelmesen és nyugodtan érzed magad.
- Aztán egy nap egy „idegen elem” érkezik, amelyre válaszolnunk kell: egy váratlan esemény, egy új lehetőség vagy akár egy személyes döntés a változásról. Az ebből fakadó érzelmi „káosz” viharos lehet. A bizonytalanság, a kétségek és a félelem előtérbe kerülnek.
- Felismerve, hogy a bekövetkezett változás felkavarta az érzelmeinket, a modell arra ösztönöz, hogy ismerjük el és fogadjuk el ezeket az érzelmeket, még akkor is, ha azok kihívást jelentenek. Legyen szó az ismeretlentől való félelemről vagy a hátrahagyott dolgok iránti nosztalgiáról, ezeknek az érzéseknek a felismerése az első lépés a megoldás felé.
- Amikor a „káosz” szakaszában vagyunk, felbecsülhetetlen értékűvé válik számunkra a támogatás és útmutatás megtalálása. Hatékony vezetőként vagy akár a változásért felelős személyként kritikus szerepet játszunk abban, hogy mind saját magunk, mind a csapatunk tagjai a bizonytalanság érzéséből az integráció felé haladjanak. Ez az az időszak, amikor alkalmazkodunk, új készségeket fejlesztünk, és megtaláljuk a helyünket a változások közepette.
- Végül elérkezünk az „új status quo-hoz”. A mindennapi életben ez lehet az egyensúly érzése: egy olyan hely, ahol integráltuk a változásokat és megtaláltuk az új egyensúlyt. Ez az a hely, ahol nőttél, tanultál és fejlődtél. A vállalati világban ez egy új normális állapot kialakulását tükrözi, ahol a változások a szervezeti szövet részévé váltak.
„Az élet nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Olyan, amilyen. Minden azon múlik, hogyan küzdünk meg vele.” – Virginia Satir
Rozgonyi Anita
Szervezetfejlesztő, üzleti tanácsadó
További cikkek olvashatók itt.