„Csalónak” lenni - Szindróma vagy állapot?

2024.03.01.

 

Az imposztor szindróma egy csendes küzdelem, amely sok szakembert érint, függetlenül a szakértelmük vagy teljesítményük szintjétől. Ez az önbizalomhiány kínzó érzése, a félelem attól, hogy a siker bizonyítéka ellenére csalóként lepleződik le.

 

Imposztor szindróma vagy lélekállapot?

2010. januárjában lettem életemben először klasszikus vezető (mármint olyan, amikor nem csak a munkaidőmet oszthatom be szabadon, hanem ténylegesen vezetnem is kell egy csapatot), és bár egy 4 hónapos betanulási program sokat segített „erősödnöm”, amikor ténylegesen átvettem a csapatom (kb. 75 fő) irányítását, bizony ott volt az a bizonyos zabszem… Alkalmasnak éreztem magam a feladatra? Korántsem! Volt bennem szorongás, hogy meg fogom-e tudni ugrani a lécet? Nagyon is! 

 

A magam részéről azt gondolom, hogy néhány hétig én is áldozatul estem az imposztor szindrómának, minden alkalommal, amikor a vezetőm neve jelent meg a telefonom kijelzőjén, összeszorult a gyomrom, gyorsabban kezdett el verni a szívem, mert attól féltem, hogy most lesz az a pillanat, amikor elmondja: rájött, hogy nem vagyok alkalmas… Ez persze sosem történt meg, és minden telefonhívással csökkent ez a fojtogató érzés. Hogy mitől? Én két dologban látom ma is a szindrómából az „ez is csak egy állapot”-ba való átmenetemet:

 

1. Egyrészről kellően rosszul tűrtem a szorongató érzést, ezért minden nap tudatosan folytattam a „betanulásomat”: segítséget kértem például senior kollégáktól, akik nem elhajtottak, hanem szívesen mentoráltak (ezúton is kiemelten köszönöm a sok-sok tanítást és támogatást M. Zsoltnak és S. Norbertnek). Így minden nap egy picivel magabiztosabban tudtam nekiindulni a napomnak, és pár hét után már nem tűnt bevehetetlen toronynak a sokminden, amit még meg kell tanulnom. Tudtam, hogy van, akikhez fordulhatok, éreztem, hogy nem kell szégyenkeznem a kérdéseim miatt, megéltem a pszichológiailag biztonságos kollegális létet.

 

2. Másrészről a vezetőm azokban a bizonyos telefonhívásokban rendszeresen adott nekem visszajelzést, hogy pl. mely mutatószámokban látható máris javulás a munkám révén, vagy hogy terepen járva sokkal pozitívabb légkört tapasztal, mint korábban, úgyhogy bármit is csinálok, csak folytassam így tovább, és hasonlók. Iránymutatásokat is kaptam tőle, tisztán megfogalmazott elvárásokat, közösen értelmezett célszámokat. Visszajelzéseket adott, ezzel fejlesztett.

 

Nálam ez működött, és ebből jöttem rá, hogy talán félreértelmeztem ezt az egész imposztoros témát, és mivel azt gondolom, talán a hasonló cipőben járó, frissen kinevezett vezetők esetében sem feltétlenül mindig ez áll a háttérben.

 

Az imposztor szindróma megértése

Az imposztor szindróma gyakran a kudarctól való belső félelemből és abból a tartós meggyőződésből ered, hogy az eredményeim érdemtelenek vagy inkább a szerencsének, mint a képességeknek köszönhetőek.  

Hogyan működik a visszajelzés hatékony eszközként az imposztor szindróma elleni küzdelemben?

A visszajelzés tükörként szolgál, tisztán és objektíven tükrözi erősségeinket és a fejlesztendő területeket. Bár a visszajelzések fogadása ijesztőnek tűnhet, különösen az imposztor szindrómával küzdők számára, felbecsülhetetlen értékű felismeréseket nyújt, amelyek megcáfolhatják az elégtelenség érzését és erősíthetik az önbizalmat.

 

1. Érvényesíti az elért eredményeket: Az építő jellegű visszajelzések fogadása megerősíti a kompetenciánkat azáltal, hogy elismeri teljesítményeinket és hozzájárulásainkat. Kézzelfogható bizonyítékként szolgál arra, hogy sikereink nem pusztán véletlenek, hanem valódi készségek és erőfeszítések eredményei.

 

2. Rámutat a fejlődési lehetőségekre: Az építő jellegű kritika rávilágít azokra a területekre, ahol fejlődhetünk. Ahelyett, hogy a visszajelzést az alkalmatlanság jelének tekintenék, az imposztor-szindróma ellen küzdő egyének a tanulás és a tökéletesítés lehetőségeként alakíthatják át.

 

3. Elősegíti a növekedési gondolkodásmódot: A visszajelzés befogadása elősegíti a növekedési gondolkodásmódot (Growth mindset), amely alapvető fontosságú gondolkodásmód váltás az imposztor szindróma leküzdéséhez. Ahelyett, hogy a képességeket fix tulajdonságoknak tekintenénk, felismerjük, hogy elkötelezettséggel, kitartással és visszajelzés-vezérelt működéssel fejlődni tudunk.

 

4. Bizalmat és támogató kapcsolatokat épít: A szervezeteken belüli visszajelzési kultúra kialakítása nyílt kommunikációt és bizalmat ösztönöz a csapattagok között. A tudat, hogy vannak támogató kollégáink (esetleg mentorunk), akik hajlandóak konstruktív kritikát megfogalmazni számunkra, ha szükségesnek látják, enyhítheti az imposztor-szindrómával gyakran együtt járó elszigeteltséget és növelheti a magabiztosságot.

 

Stratégiák a visszajelzés befogadására. Az imposztor szindróma felülírása.

1. Növekedési gondolkodásmód kialakítása: Fogadd el a kihívásokat a fejlődés lehetőségeként, és tekintsd a visszajelzést inkább a fejlődéshez vezető útnak, mint értékítéletnek.

2. Proaktívan keresd a visszajelzést: Aktívan kérj visszajelzést kollégáktól, mentoroktól és felettesektől, hogy különböző nézőpontokat és betekintést nyerhess a teljesítményedbe.

3. Gyakorold az aktív hallgatást: Nyitott elmével és védekezés nélküli meghallgatásra való hajlandósággal közelíts a visszajelzésekhez. Tekintsd objektíven a visszajelzést, és határozz meg lépéseket a javulás érdekében.

4. Fejezd ki háládat: Értékeld azokat, akik időt szánnak a visszajelzésre, és ismerd el, hogy értékes ajándékot kapsz tőlük, amely hozzájárul a személyes és szakmai fejlődésedhez.

Az imposztor-szindróma félelmetes akadálya lehet a szakmai kiteljesedésnek, de nem leküzdhetetlen. A visszajelzés erejét kihasználva szembeszállhatunk az önbizalomhiánnyal, érvényesíthetjük eredményeinket, és olyan növekedési gondolkodásmódot alakíthatunk ki, amely a siker felé vezet minket. 

 

Mert a jó visszajelzés olyan, mint egy finom kávé: gondosan válogatott részekből áll össze és energiával tölt fel.

 

Rozgonyi Anita

Szervezetfejlesztő

 

További cikkek olvashatók itt.