Tanulj és teljesíts! A Team Coaching titkai a kiemelkedő eredményekért

2025.01.30.


Bár az emberek együtt dolgoznak és közösek a céljaik, mégis gyakran elmegyünk egymás mellett, mintha nem osztoznánk a valódi megértésben és hatékony együttműködésben.


Miért nem ülünk le beszélgetni?

Általában a csapatok nem szánnak időt arra, hogy közösen átgondolják a munkájukat. Miért? Mert a mindennapi határidők és a sürgető feladatok mellett nincs idő erre. Inkább a már előre betervezett meetingekre igyekeznek, hogy „túllépjenek rajta” és folytathassák a napi teendőket.


Miért nem elég a szokásos meeting?

MeetingSok csapat tart megbeszéléseket, de ezek gyakran nem hoznak valódi eredményeket. Előfordul, hogy órákon át beszélgetnek a problémáról anélkül, hogy valóban rátalálnának a megoldásra. Gyakori hiba, hogy a megbeszéléseken nem fogalmaznak meg konkrét célokat, hanem egyszerűen a probléma megoldására koncentrálnak. Így aztán a negyedik meeting után is ott állnak, hogy a probléma továbbra sem oldódott meg, mivel az alapok nem voltak megfelelőek.


A team coaching során azonban a cél nemcsak a probléma megoldása, hanem annak helyes meghatározása is. Részletesen átbeszéljük, mi a valódi probléma, miért merült fel, és mi szükséges a megoldáshoz. A team coaching segít abban, hogy a csapat saját tapasztalataira építve találja meg a választ a felmerülő kérdésekre, miközben mindenki aktívan részt vesz a megoldás keresésében.


Hogyan lesz ez egyszerre tanulás és produktivitás-növelés?

Ha voltál már olyan tréningen, amely után nem tudtad, mit csinálj másképp, akkor itt az idő, hogy kipróbáld ezt a megközelítést! A legtöbb csapat számára a napi munka és a folyamatos határidők mellett nincs idő a tanulásra vagy közös fejlődésre. Sokan úgy érzik, hogy a munka és a fejlődés két külön dolog – vagy dolgozol, vagy tanulsz. De mi lenne, ha a kettőt egyszerre csinálhatnád?


Csapatmunka új dimenzióban – Hogyan dolgozhattok együtt hatékonyabban?

A team coaching kulcsfontosságú eleme a hatékony együttműködés. Nemcsak arról van szó, hogy a csapattagok elvégzik a feladataikat, hanem arról is, hogy együtt gondolkodnak és tanulnak, miközben elérik a közös célt. A megoldásokat közösen fogalmazzák meg, az akciótervet határidővel állítják fel, és ebben a folyamatban „segítőtársat” választanak maguk mellé.


Készségek, amiket fejlesztesz a beszélgetés alatt

  • TréningProblémameghatározás: Volt már olyan, hogy egy hosszú megbeszélés után sem derült ki, mi a valódi probléma? A Team Coaching segít abban, hogy közösen tisztázzátok az alapokat, mielőtt a megoldásra ugrunk. Ez nemcsak időt spórol, de hatékonnyá is teszi a folyamatot.
  • Kommunikáció és időmenedzsment: Ismered az olaszos típust, aki mondatai labirintusában elveszíti a figyelmet? Vagy a skandináv stílust, akinek tőmondataiból képtelenség kihámozni a lényegét? A Team Coaching alatt megtanulod, hogyan legyél hatásos, de lényegretörő, és hogyan menedzseld az idődet úgy, hogy ne menjen kárba egy perc sem.
  • Célok kitűzése és megoldások keresése: Hányszor fordult elő, hogy a problémát meg akartátok oldani, de a célok tisztázása kimaradt? A coaching segít különbséget tenni az információgyűjtés és feltárás között, fejleszti a kérdezéstechnikát, tüneti kezelés helyett pedig tartós változást céloz meg.
  • Kreatív problémamegoldás: A direkt és indirekt megközelítés kombinációja csodákra képes. A coaching környezetében kipróbálhatod, hogyan találhatsz új megoldásokat a legrégebbi problémákra is racionális és kreatív eszköztárral.

Ne csak beszélj róla – Hozd létre a valódi akciótervet és a megoldást!

Akcióterv nélkül nincs valódi megoldás. Az ilyen „majd megcsináljuk” típusú megközelítés éppúgy pocsékolja az energiát, mint egy rossz sorozat nyolcadik évada. Korábbi partnereinknél a team coaching eredményei között szerepelt a folyamatfejlesztés, a jobb teljesítményértékelés, pszichológiai blokkok feloldása vagy éppen a veszteségcsökkentés.


A team coaching nemcsak elméleti tudást ad, hanem valódi, kézzelfogható változásokat hoz rövid idő alatt a csapat működésében. Ha szeretnél hatékonyabb csapatot, nagyobb produktivitást és folyamatos tanulást, akkor ne habozz kipróbálni ezt a megközelítést! Képzeld el, hogy a csapatod nemcsak dolgozik, hanem közben folyamatosan fejlődik is. Ha a te csapatod is szeretné elérni a kiemelkedő eredményeket, keress meg minket: info@uzlet-pszichologia.hu 


Kovács E. Zsófia

Üzleti pszichológus


További cikkek olvashatók itt.

Team Coaching