Csapat

2023.09.27

 

Életünk során sokféle történetet hallottunk arról, hogy katonai csapatok hogyan biztosították a védelmet egy adott terület fölött. A függetlenség, békefenntartás és határok védelme mindig fontos volt az ember számára. Erről tanultunk az iskolában, de felnőttként is olvasunk cikkeket, nézünk filmeket, olvasunk könyveket, mert van benne valami olyan érték, ami mindannyiunk számára fontos: egy kitűzött cél elérése, az értékekre és emberekre való vigyázás fontossága és az akadályok legyőzése. Mindehhez pedig erőre van szükség.


Hogy működik ez egy cég életében? Milyen módon építjük fel a “hadsereget” és milyen erőket mozgosítunk? Általában egy cégtulajdonosnak és egy felsővezetői csapatnak van egy víziója. Mitől lesz sikeresebb az üzlet, mi számít sikernek, hogyan érhetjük el ezt a lehető legrövidebb idő alatt és mire van szükségünk ehhez? Mit akarunk mindeközben védelmezni?


Ennek fényében csapatot építünk vagy a meglévő csapatot építjük fel az új kihívásokra. 

Egy 2023-as cikk bemutat néhány hasznos kutatási eredményt:

  • A szakmai kudarcok 86%-a a gyenge csapatmunkára és rossz kommunikációra vezethető vissza 
  • Azok a vállalatok, ahol alacsony az elkötelezettség, 2.5x kisebb bevételre tesznek szert
  • A csapattagok és vezetők egyaránt úgy gondolják, hogy az egység hiánya a csapatban hatással lesz az eredményességre
  • A munkáltatók csupán egyötöde fordít energiát a csapatok fejlesztésére
  • Aki kevésbé elkötelezett, 87%-kal esélyesebb, hogy kilép a cégtől

Mit tegyünk akkor, ha van egy szuper ötletünk és azt meg akarjuk valósítani egy csapat segítségével? Milyen jéghegyek szoktak ilyenkor felbukkanni az úton? Fejlesztő szakemberként nagyon sokféle példát láttam erre, íme néhány ezek közül:


  • Tervezés:

Nagyon sokszor a tervezési fázis arról szól, hogy megtervezzük a költségeket, a munkaórát, az eszközöket és minden számszerűsíthető dolgot, abban bízva, hogy a matematika és logika mindenre elég.

=> Igen ám, de mi van például a motivációval? A készségekkel? Ezekkel hogyan tervezünk? Hogyan mérjük fel, hogy ki hol tart és mire van még szükség? Miről szól egy képzés? Arról, hogy hasznos és érdekes tanulni valamit, vagy arról, hogy elengedhetetlen a cél elérésében, hogy a megfelelő, aktuális készségekkel is rendelkezzen a csapat?


  • Kivitelezés:

Aki dolgozott már projekten, ismeri ezt az utat. Rendszeres megbeszéléseket tartunk, amire nagyon sok kollégát meghívunk. Mi történik egy ilyen megbeszélésen? A fókusz itt is a feladaton van, ezért ha kell, táblázatok rengetegében figyeljük a számokat hosszú órákon keresztül, és nagyon sok esetben csak azt látjuk, hogy nem a terv szerint haladunk. Ilyenkor nő a belső frusztráció és elkezdünk egymásra mutogatni: ő nem csinálta meg, ő nem jött el, ő nem készült, ő sokat beszélt, ő keveset, stb. Ezzel nem az egység nő, hanem a szakadék köztünk. Ezáltal nem a motivációt növeljük, hanem kiöljük azt magunkban és másokban. 

=> Miről szól tehát a megfelelő kommunikáció? Hogyan tudok inspirálni másokat? Mi kell ehhez?


  • Visszamérés és utánkövetés

Tizenéves szakmai tapasztalatom során ezt láttam a leggyengébb láncszemnek mindenhol. Ha megvan az eredmény, olyan amilyen, de megyünk tovább. Nem marad energia tovább foglalkozni ezzel. Ami nem jól ment, azt szőnyeg alá söpörjük és betudjuk annak, hogy mindenkinek van rossz napja. 

=> Hogyan oldjuk fel a konfliktusokat, amik kialakultak a csapatban? Mivel magyarázzuk őket? Ilyen ember ő, ha lehet legközelebb ne dolgozzunk együtt vele. Vagy az adott osztály ennyire képes, mi többet várhatunk tőlük? A legtöbbször sajnos más kudarcának tudjuk be a csapat kudarcát. Megnyugszunk, ha elkönyvelhetjük, hogy mi mindent jól csináltunk, a másik emberrel volt a baj. Vajon tényleg ennyire fehér-fekete a dolog? És ha tényleg a másik ember mulasztott el valamit, hogyan kezeli ezt a csapat? Struccpolitika, erőszak, egyéb eszközök?

 

A pszichológiai eszköztárnak ezért van kulcsfontosságú szerepe az üzleti életben is, mert a külső tényezők sokszor a jéghegy 10%-át képezik csupán, az emberi tényezők pedig a maradék 90%-ot. Lehet évről évre, projektről projektre ugyanazokat a köröket futni, hiszen én jó szakember vagyok, a másikkal meg úgysem tudok mit kezdeni. Ha az elmúlt 5 évre visszagondolsz, kik voltak azok, akikkel nehéz volt együtt dolgozni? Milyen eszközöket alkalmaztál ilyen helyzetekben? 

Ha a következő 5 év ugyanígy zajlik majd, elégedett leszel? Mit tennél meg azért, hogy változás történjen?

 

A team coaching jó eszköz arra, hogy közösen találjuk meg a megoldást a nyitott kérdésekre és mindezt úgy, hogy közben az interperszonális készségeink is fejlődnek. Egyik verzió az, hogy van egy cél és “túléljük az életet” egymással, másik verzió, hogy felépítünk egy csapatot, akik az egység miatt fognak “feladatot keresni” maguknak. Mindkettőre láttam több példát, az eredményesség szintje és minősége különbözött csupán. Ezeket a készségeket sehol nem tanítják, a teljesítményorientált gondolkodás a természetes a modern társadalomban. Élhetünk így is, vagy tehetünk azért, hogy az út élvezetesebb és könnyebb legyen.


Sosem egyetlen játékosnak köszönhető a győzelem, hanem az egységnek, a csapatnak. A nézők és az újságírók számára a csapat jelenti a kirakatot, de a csapat mutatja meg az egész klub működésének hatékonyságát, a csapat testesíti meg az alkalmazottakat és a kiszolgáló személyzetet is. Egy olyan csapat, amely mögött nincs tökéletesen működő struktúra, nyerhet egy, kettő, három mérkőzést, de nagyon nehezen képzelhető el, hogy elhódítja a bajnoki címet, vagy fontos nemzetközi trófeát nyer.” Massimiliano Allegri


Kovács E. Zsófia

Pszichológus, szervezetfejlesztő


További cikkek olvashatók itt.