Emelem kalapom!

2023.10.13.

 

Jártál már úgy, hogy a kirakatokat nézegetve megláttál egy gyönyörű, elegáns kalapot, de rá kellett jönnöd, hogy nincs hová felvenned, így nem vetted meg? Ha igen, Te okosabb vagy nálam, mert nekem két olyan kalap is van a szekrényben, ami még sosem volt rajtam…Pedig amolyan királylányosan elképzelem néha, hogy felöltözöm elegánsan, felteszem a fejemre a kalapomat, és valami múltbéli hercegnővé (vagy egy királyi család tagjává…) alakulok át, elegánsan lépkedek egy lovasversenyen és ebből az elegáns szerepből kiesve lelkesen, két kézzel szurkolok, remélve, hogy jó lóra tettem.

 

Ezt még sosem tettem meg, viszont a kalapok tudnak jó szolgálatot tenni a hétköznapjainkban is, méghozzá nagyon praktikusan tudnak hatni a gondolkodásmódunkra. Edward de Bono-nak köszönhetően ugyanis a kreatív problémamegoldás eszközeivé válhatnak, ha a csapatunkkal készek vagyunk arra, hogy a szokásos brainstorming helyett, ahol „már a huszadik kávét iszom”, kipróbáljunk egy kicsit más módszert. Varázslatos tud lenni, ahogy az agyunkat képesek vagyunk egyféle gondolkodásmódra irányítani, ha arra van szükségünk. Ha egy problémával találjuk szembe magunkat, mindannyiunknak vannak pro és kontra érveink, gondolataink, viszont hasznos lehet, ha ezeket tudatosan használjuk fel és építjük be egy ötletelős megbeszélésbe. Ebben segít nekünk és kollégáinknak a 6 „gondolkodó” kalap

(Annak érdekében, hogy az agyát mindenki a leggyorsabban az adott gondolkodásmódra tudja átállítani, illetve hogy játékosabb, oldottabb hangulatú legyen a megbeszélés, érdemes ténylegesen beszerezni az adott színű kalapokat.)

 

Edward de Bono „Hat Gondolkodó Kalap” modellje egy erőteljes eszköz a strukturált gondolkodás és problémamegoldás terén. Minden „kalap” egy különböző perspektívát vagy gondolkodásmódot képvisel. Lássuk, mely gondolkodási „szerepekbe” helyeznek bennünket az egyes kalapok:

  1. Fehér Kalap (Tényalapú Gondolkodás): A Fehér Kalap az objektív és semleges információkra összpontosít, ebben a kalapban ülve az adott témához kapcsolódóan rendelkezésre álló adatokat és tényeket képviseljük. Például egy új stratégia megvitatásakor a Fehér Kalapot viselő személy bemutatja a piackutatási adatokat, a demográfiai tényezőket és az értékesítési adatokat, segítve a csapatot abban, hogy döntéseiket szilárd tényeken alapozzák meg.
  2. Piros Kalap (Érzelmi Gondolkodás): A Piros Kalap az érzelmekre, érzésekre és intuícióra utal. Ösztönzi a résztvevőket, hogy megosszák ösztönös reakcióikat és érzelmi válaszaikat indoklás nélkül. Amikor a Piros Kalapot viseli valaki, kifejezheti pl-, hogy „Izgatottnak érzem magam ennek az ötletnek a hallatán” vagy „Ez a javaslat bizonytalanságot kelt bennem.”, a lényeg, hogy az ő szerepe az érzelmei „kihangosítása”.
  3. Fekete Kalap (Kritikai Gondolkodás): A Fekete Kalap a körültekintő és kritikai gondolkodást szimbolizálja, az ezt viselő kolléga feladata az, hogy lehetséges hibákat, gyengeségeket és kockázatokat keressen a javasolt ötlet(ek)ben. A Fekete Kalapot viselő résztvevő aggodalmakat vethet fel, például, hogy „Mi a potenciális hátrány? Mi sülhet el rosszul? Mi akadályozhatja a sikert?” Egy projektmegbeszélésen a Fekete Kalapot viselő személy az, aki arra fókuszál, hogy felhívja pl. a figyelmet a lehetséges költségvetési túllépésekre és az operatív kihívásokra a jelenlegi tervvel kapcsolatban, segítve a csapatot a vészhelyzetekre való felkészülésben.
  4. Sárga Kalap (Optimista Gondolkodás): A Sárga Kalap pozitivitást és optimizmust jelez, arra ösztönzi a résztvevőket, hogy feltárják a helyzet vagy ötlet előnyeit, értékét és lehetőségeit. Amikor a Sárga Kalapot viseljük, a projekttel kapcsolatos előnyökre koncentrálunk: „Ez a megközelítés növelni fogja a hatékonyságot” vagy „Költségmegtakarításokhoz vezethet.” Egy stratégiai megbeszélésen a Sárga Kalapot viselő személy hangsúlyozni tudja a potenciális növekedési lehetőségeket és a pozitív kimenetet.
  5. Zöld Kalap (Kreatív Gondolkodás): A Zöld Kalap a kreatív gondolkodást és az innovációt szimbolizálja, arra ösztönzi a résztvevőket, hogy a megszokottól eltérő, akár „hajmeresztő” ötlekkel is előálljanak, új koncepciókat vizsgáljanak meg. Amikor a Zöld Kalapot viselik, az emberek kreatív megoldásokat és új lehetőségeket „dobnak be”.
  6. Kék Kalap (Szabályozott Gondolkodás): A Kék Kalap a folyamatot és a szervezést képviseli, és praktikusan ezt érdemes a megbeszélést vezető személynek kiosztani. A Kék Kalap meghatározza a napirendet, kezeli az időt, és biztosítja, hogy minden „kalap” hatékonyan legyen használva. Például egy csapatmegbeszélésen a csapatvezető irányítja a beszélgetést, meghatározza a találkozó céljait, és gondoskodik arról, hogy minden „kalap” szóhoz jusson, de ne csússzon el a hangsúly egyik „kalap” irányába” se.

A 6 „gondolkodó” kalap segítségével lehetőségünk nyílik arra, hogy minden résztvevő meg tudja fogalmazni a véleményét, szó legyen a különböző szempontokról, és ezáltal a lehető legjobb döntés/intézkedés szülessen. A módszer felszabadítja a kreatív gondolkodást, emellett pedig erősíti a csapat együttműködését és a pszichológiailag biztonságos közeg létrejöttét. Senki nem kell, hogy úgy érezze, hogy ő „mindig negatív/túlzottan pozitív, hiszen itt mindennek, ezeknek is helye és szerepe van. A megbeszélés során érdemes a kalapokat cseréltetni a résztvevőkkel, vagy úgy is dolgozhatunk vele, hogy egy körben mindenkin ugyanaz a kalap van (kivéve kék), mert így mindenki „rákényszeríti” az agyát arra, hogy az adott problémát az adott nézőpontból megvizsgálja és véleményt formáljon.

A fenti módszerrel születő döntések előtt én emelem kalapom.

 

„Nem lehet soha csupán egy módon nézni bármit.” Davis Weiss

 

Rozgonyi Anita

Szervezetfejlesztő, üzleti tanácsadó

 

További cikkek olvashatók itt.