A 2.0-ás verzióm, avagy szakértőből vezetővé válni

2024.01.19.

A vezető, mint szülőAmikor az ember először válik szülővé, megtanul másképp gondolkodni. Megtanulja, hogy már nem csak magáért felel, hogy döntései (és azok hiánya) a gyerekére is hatással vannak. Megtanul másképpen priorizálni, változik a kommunikációja, a szemléletmódja, a környezethez való viszonyulása. Mindez pedig belső motivációból fakad, mert érti, hogy erre szükség van.


Hasonló ez a karrierünkben is. Amíg egyedül vagyok, azért küzdök, hogy megfelelő legyen a teljesítményem, képezzem magam és mindezt a környezetem is lássa. Aztán ha valóban meglátják és egy kinevezés következik, akkor egyik napról a másikra vezetővé válok, kapok egy csapatot, akik számítanak rám.

 

Szakértőből vezetővé válni – a vezetői identitás

Hogyan valósul meg a szemléletmódváltás, a vezetői identitás kialakulása? Automatikus folyamat vagy igényel ez bármilyen belső, pszichológiai munkát? Látom a lelki szemeim előtt azok véleményét, akik azt mondják, hogy jön minden automatikusan és nem kell ilyen elvont dolgokkal foglalkozni. Miért gondoljuk, hogy fontos ezzel foglalkozni?

 

Én vs miA való életben sok olyan vezetőt láttam, akik nem foglalkoztak ilyen témákkal. 10-20-30 év után is “én”-ben működnek a “mi” helyett. Esetleg versengenek a beosztottaikkal. Bármennyi sikert érnek el az üzleti életben, labilis marad a vezetői énképük. Ezt pedig olyan eszközökkel kompenzálják, amitől sok esetben inkább távolodnak a körülöttük lévő emberek. Labilis vezetői identitással nem lehet igazi bizalmi kapcsolatot kiépíteni.

 

Szintén a vezetői identitásunk, énképünk dönti el, hogy mennyire gyorsan tudunk döntéseket meghozni, problémahelyzetekre reagálni, változásokat menedzselni, különféle emberekhez megtalálni a megfelelő kommunikációs stílust és még sorolhatnám. Arra is hatással van, hogy a szemléletmódunk befelé vagy kifelé fog irányulni. A közös célért teszünk dolgokat vagy az emberek eszközök abban, hogy elérjem a saját céljaimat?

 

Szakértőből vezetővé válni – a vezetői kompetenciák

A kompetenciáimat mennyire ismerem? A vezetési stílusomat tudatosan választottam vagy csak teszem, ami jön ösztönösen? Elégedett vagyok az eredménnyel? 

 

Van-e szükség vezetői önismeretre, ha jó vagyok a szakmámban, „hozom a számokat” és alapvetően sikeres üzletember vagyok? Miért erősödik fel évről évre egyre jobban ezeknek a témáknak a fontossága? Talán korábban is ugyanennyire fontos volt, viszont más volt a munkaerő helyzete akkor hazánkban és külföldön. 

 

Munkaerő megtartásMa már a megtartás a legnagyobb prioritás a legtöbb cégnél, mert tisztában vannak vele, hogy nem lehet egyik napról a másikra „leakasztani” egy jó szakembert. Sajnos legtöbb esetben még mindig a vezető viselkedése van a top okok között, ami megtart/eltávolít egy munkavállalót. Ezért nem mindegy, hogy mennyire vagyok tisztában azzal, hogy milyen nyomot hagyok magam után. 

 

Milyen hatással vagyok a csapatomra, a csapatom családjára, a csapatom mentális egészségére és ezáltal életszínvonalukra? Természetesen mindenki a saját életéért felel, de sajnos ha csak a szűk baráti köröddel beszélgetsz egyet, biztos találsz legalább 1 embert, aki gyomorgörccsel jár be dolgozni. Mondhatjuk azt is, hogy „hülye a főnöke”, vagy megkereshetjük az okát annak, amiért így viselkedik és beavatkozhatunk annak érdekében, hogy neki és környezetének is más legyen a holnap. Mert ahol a beosztott boldogtalan, ott a vezető sem érzi jól magát. 


A vezetés sokkal inkább művészet, hitvilág, a szív állapota, semmint tennivalók összessége.” Max de Pree


Kovács E. Zsófia

Üzleti pszichológus


További cikkek olvashatók itt.

Vezetői identitás