Személyiségfejlődés avagy az "ego” megnyilvánulása

2023.12.22.

 

Ha részt veszünk egy szimfonikus zenekar fellépésén, akkor igazi harmóniát úgy élünk át, ha minden zenész megszólaltatja a hangszerét, az annak megfelelő hangerővel.

 

Így van ez az emberi közösségekben is. Mindenkinek van egy saját hangja, ami tükrözi az egyedi személyiségét. Gondolataink, érzéseink és viselkedésünk egyedi módon nyilvánulnak meg akkor is, ha vannak hasonlóságok az emberek között. Miért van akkor az, hogy néha egymást olyan „egosnak” hívjuk? Akkor ez most egy jó vagy rossz dolog?

 

Az emberbe bele van kódolva a versenyszellem. Szeretne a legtöbb helyzetben kitűnni a tömegből. Megnyilvánul ez az élet különböző helyzeteiben, a különféle emberekkel folytatott interakcióinkban. Egyszer egy ismerősöm úgy fogalmazott, hogy az ego az, ami segít kitűnni a tömegből, ami által elhisszük, hogy nem egy plusz “darab” vagyunk a nagy tömegben. 

 

A személyiség (ego) egészséges fejlődése

Pszichológiai szükségletünk, hogy fontosnak, értékesnek érezzük magunkat, és ezért sok mindenre képesek vagyunk. Egy életen át halmozzuk a különféle “trófeákat”, ami bizonyítja, hogy nem maradok alul a többiekhez képest: hogy elég okos, ügyes, szép, hasznos, értékes vagyok. Hogy van helyem és szerepem a társadalomban.

 

Ennek az egészségesen működő verziója az, ami segíti az identitásunk kialakulását és erősödését, a folyamatos tanulást és fejlődést, a bátorságot az új lépésekhez, az információk és akár kapcsolatok szűrését annak tükrében, hogy nekem mire van szükségem. Ez mind elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön a személyiségünk. Ha szilárd az identitásunk és egészségesen gondolkodunk önmagunkról, akkor tudjuk azt, hogy miben vagyunk jók, mivel tudunk hozzátenni a környezetünkhöz, mint ahogyan azt is, hogy mindenben sosem leszünk azok és ez így van rendben.

 

A személyiség (ego) kóros fejlődése

Ebben a témában is előfordulhat, hogy “túltolom a biciklit”. Picit túl hangos vagy éppen túl halk a személyiségem megnyilvánulása. Picit túl negatívan hat rám mások személyisége, potenciális ellenfelet látok a nagy többségben, de az is előfordulhat, hogy idealizálok másokat, mert „mindenki több nálam”.  

Sok minden állhat ennek a hátterében – valamikor a múltban nagyon nem éreztem magam értékesnek, esetleg meg is szégyenültem eközben. Nem biztos, hogy ez objektív igazság, állhat a hátterében az, hogy egy nem várt terhesség voltam, egy kistestvér született, a folyamatosan dolgozó és elérhetetlen szülők, az iskolatársak, a szigorúan osztályozó tanárok, az autokratikus munkahelyi vezető vagy számos más tényező. 

A lényeg, hogy képződött egy lenyomat a lelkemben és ezáltal a személyiségemen is. Van, amikor ez nem tudatos, és egy életen át cipelünk egy szemüveget, ami nem a miénk; ez pedig befolyással van a teljes kapcsolatrendszerünkre és tovább erősíti az érzést: „velem van a baj”. Van, amikor felismertük és tudatossá vált, de nem akarunk vele foglalkozni, megyünk inkább tovább. Egyfajta reakció lehet az, hogy ha már másnak nem vagyok fontos, fontos leszek magamnak. Ez alapján pedig minden döntésem és cselekvésem hátterében az fog állni, hogy elsősorban nekem legyen jó. Bármilyen árat is kell fizetni ezért.

A személyiség (ego) kóros fejlődésének hatása a kapcsolatokra

Aztán észrevesszük, hogy a kapcsolataink nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. A munkahelyen folyamatosan bizonyítani akarunk és lehet teljesítményben a legjobbak vagyunk, de az emberek nem kedvelnek minket.

Nem tudunk csapatban dolgozni, “licitálunk” mindenkivel szemben, kialakul egy „dzsungel” szemlélet, ahol állandóan résen kell lenni és meg kell mutatni mindenkinek, hogy mi vagyunk a legerősebbek. Gyakori eszköz lehet a verbális agresszió, különféle emberi játszmák. 

 

Előfordulhatnak “tünetek” a magánéleti kapcsolatokban is: a barátokkal is állandóan megy a versengés vagy éppen egy erős visszahúzódás: inkább nem szólok semmit, úgy nem fogok megszégyenülni, inkább nem alakítok ki kapcsolatokat, mert akkor nem derül ki, hogy kevés vagyok. Vagy kialakítok, de a fókuszom állandóan azon van, hogy elég jó vagyok-e, mit mondok, mit csinálok, és emiatt nem figyelek igazán a másikra. Ha meg sikerül megtartani a kapcsolatot, akkor alárendelem magam, mert ha őszintén megnyilvánulnék, nem kellenék a másiknak. 

Egy ponton túl pedig a másik ember kisétál az életemből. Ezek mind-mind erősíteni fogják a hiedelmemet, azt, hogy nem vagyok elég értékes. 

 

A személyiségfejlődés szakmai támogatása

A fenti helyzetekre számos példát láttam már az emberekkel folytatott közös munkám során. Talán azt is elmondhatom, hogy valahol minden pszichológiai folyamat gyökerénél a tükör jelenik meg: mit gondolok én magamról és ezáltal a világról. Számos technika van arra, hogy a “jéghegy csúcsát” kezeljük (versengés, konfliktuskezelés, szorongás, elzárkózás, stb), azonban az igazi változást akkor tudjuk elérni, ha megnézzük a “víz alatti” gondolatokat is. Ha az identitásunk, énképünk, önreflexiós készségeink erősödnek.

 

Első lépésként elkezdhetsz vezetni egy naplót, amibe beleírod, hogy miket gondoltál magadról a különböző helyzetekben. Soknak érezted magad? Kevésnek? Butának? Okosnak? Mindenki más hozzád képest ilyen meg olyan volt? 

Ha már kellő mennyiségű önreflexió elkészült, akkor megnézheted a kirajzolódó mintázatokat. Mik a visszatérő gondolatok? Mi az, ami a viselkedésedet egyik vagy másik irányba tereli? Ez mit eredményez? Ha ez egy film lenne, mit kiáltanál a kanapéról a főhősnek?

 

Aztán átírhatod ezeket a gondolatokat egy olyan verzióra, amit a barátod mondana rólad azokban a helyzetekben. Ha ezek lennének a Te fejedben is, hogyan végződnének a történetek? Kisérleteznél egyet? Természetesen lehet komolyabb önismereti munkába is kezdeni, de talán ez egy olyan eszköz, amit már ma elkezdhetsz. 

 

Ezáltal „az ego” megnyilvánulása kifinomultabbá válik, és az értékesség-tudat sokkal jobban felerősödik. Mert ha értékesnek érzem magam a bőrömben, nem kell sem egy “barlangba” elbújnom, sem erőszakot alkalmaznom a társas interkacióimban azért, hogy bizonyítsak. Akkor egyszerűen és természetesen nyilvánulok meg, ami bevonzza az embereket, nem eltaszítja őket. Ez pedig képes lesz felülírni a hiedelmeimet és minőségi változást eredményez az életemben.

 

Jó munkát!

 

“Az ego egyik önvédelmi mechanizmusa, hogy ami fájdalmas, azt letagadja és kivetíti a világra, illetve másokra.” David R. Hawkins

 

Kovács E. Zsófia

Üzleti pszichológus

 

További cikkek olvashatók itt.