2023.09.21

A különböző tehetségkutató programok előválogatásain szoktuk látni, hogy hányféle ember jelenik meg, és ki hogyan mutatja meg a létező és nem létező tehetségét. Milyen gondolatok működtetik ezeket a pillanatokat? Ki hogyan vélekedik magáról? Ezt hogyan mutatja meg ország-világnak?

A pszichológia különféle kifejezéseket használ ennek a folyamatnak a leírására: önértékelés, önkép, önreflexió, önbecsülés, önbizalom, stb. A hétköznapokban vegyesen használjuk ezeket a kifejezéseket, és próbáljuk megfogalmazni azt, ami sokszor saját magunk számára is homályos.

Ha megismerek valakit, akkor van egy első benyomásom róla. A megjelenése alapján következtetek arra, hogy milyen ember lehet ő. Aztán jönnek az interakciók, és ezek vagy megerősítik vagy cáfolják az elképzeléseinket. A tapasztalatok tovább alakítják a kapcsolatot – erősíteni kezdjük azt vagy hagyjuk kikopni. Milyen a magunkkal való “ismerkedési folyamat”? Milyen az értékítéletünk? Hogyan fedezzük fel, hogy miben vagyunk jók? Aztán mit kezdünk ezzel az információval?

Úgy a magánéletünket, mint a szakmai életutunkat jelentős mértékben befolyásolják ezek a gondolatok. Aki sokat gondol magáról, képes egy színpadra is kiállni tehetség nélkül, és ha nem kerül be az élő showba, akkor külső körülménynek tudja be ezt a döntést. Ha valaki extrán tehetséges, de ezt nem tudja magáról, lehet egy életen át a színfalak mögül szemléli az eseményeket. Sajnos ekkora ereje van annak, hogy mit gondolunk magunkról. De milyen mérlegre tegyük rá a személyiségünket, hogy megmérjük, pontosan hány gramm tehetség van bennünk, és milyen receptes könyvből derítsük ki, hogy ezt hogyan érdemes felhasználni?

Igen, gondolom, Te is mosolyogsz ezen. Valóban nem létezik ilyen mérleg és ilyen könyv. Soha senki nem fogja tudni objektíven megmondani, hogy mennyit érünk. Nem is ez a cél. Ugyanakkor a torzító gondolatokról kaphatunk visszajelzéseket akár a szeretteinktől, akár egy szakembertől. Mert a kérdés elsősorban az, hogy az önmagamról alkotott kép előrevisz vagy akadályoz? Összességében azt gondolom, hogy nem az a kérdés, hogy mennyi az annyi, hanem hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy egyszerűen értékesnek érezzük magunkat. Van aki egy életen át kergeti azt a délibábot, hogy egy nap elég jó lesz. Van, aki egy életen át menekül attól az érzéstől, hogy csak ne derüljön ki, hogy nem elég jó. 

Szeretjük az egzakt dolgokat, a számokat, és ezért keresünk ilyen visszaigazolásokat is. Emiatt halmozzuk a sikereket, trófeákat azzal a reménnyel, hogy kitűnhetünk a tömegből, hogy nem maradunk le a többiektől, hogy lehetünk a legjobbak az adott közösségben. Pszichológiai szükségletünk, hogy megbecsüljenek, hogy értékesnek érezzük magunkat. Ezt azonban soha nem fogja tudni megadni a környezetünk, amíg mi saját magunkat nem érezzük elég jónak. Minél labilisabb az énképünk, annál inkább külső ingerek hatására fog ez hullámzani. Ez pedig hangulatingadozáshoz, nem megfelelő döntésekhez vezethet. 

A személyiségtesztek, kompetenciamérő kérdőívek adhatnak egy viszonylag objektív képet rólunk. Természetesen csak akkor, ha őszintén válaszolunk a kérdésekre. Ezek szakmai eszközök, amiket pszichológusok és más szakértők készítenek el sok-sok ember viselkedésének megfigyelésével. Egy másik lehetőség például a vállalatoknál gyakran alkalmazott 180/360 fokos felmérés, ahol különböző, velünk kapcsolatban álló személyek értékelnek minket ugyanazon szempontok mentén. Azért fontos, hogy ezeket a felméréseket szakember végezze, mert akkor nem csak egy nyers riportot kap az értékelt személy (ami sok esetben össze is zavarhatja), hanem egy konkrét visszajelzést is, illetve fejlesztési tervet. 

Munkahelyi környezetben a teljesítményértékelés is segíthet a fejlődésben, szakmai önképünk megszilárdításában. Ezek nem szükséges házi feladatok, amiket el “kell” végezni, hanem ember az embernek segíthet egy konkrét eszközön keresztül. A szakmai utunk során ezek olyan fontos mérföldkövek, visszapillantó tükrök lehetnek, amik hatására a karrierutunk is fejlődhet. Ha jobban megismerem önmagam, erősödik az énképem, és akár célzottan belekezdhetek egy önfejlesztésbe, akár ráléphetek a saját utamra, amennyiben ez nem történt meg korábban. Ebben segíthet egy karriertanácsadó is.

Nem az a cél, hogy mások legyünk, mint akik vagyunk. Nagyon fárasztó álarcokat viselni, folyamatosan törekedni a megfelelésre, a “nem lebukásra”, és ezek hátterében legtöbbször egy hamis énkép áll, esetleg félelem az újtól, a váltástól, változástól, nem megfeleléstől. Ehelyett jobb tisztán látni, hogy milyen vagyok, mi fontos nekem, hol vannak az erősségeim, és ennek megfelelően személyre szabni a külső körülményeket is. Ezek hatására érezhetem utána, hogy a helyemen vagyok és csak úgy önmagam lehetek. A sikerélmények ezt követően pedig meg fognak érkezni. Mindenki jó valamiben, de dönthetünk arról, hogy az energiát ebbe fektetjük-e vagy a takargatásba, rejtőzködésbe egy olyan helyen, ami nem a miénk.

“Ki lennél, ha mindaz volnál, amit csak el tudsz képzelni?” Jordan B. Peterson

Kovács E. Zsófia

Pszichológus, szervezetfejlesztő

További cikkek olvashatók itt.