2023.09.19

Egy-két-há, egy-két-há, egy-két-há, egy-két-há….

Már hallom magamban a zenét, érzem a ritmust, a lábaim mozgásba lendülnek…

A reggeli kávém mellett Shostakovich Waltz Nr. 2 című, méltán népszerű dallama járt a fejemben, és eszembe jutottak lépések versenytáncos koromból. Ebben a romantikusnak mondható hangulatban, miközben az emlékek tolultak elém, rájöttem, miért jöttek éppen most elő:

Amikor külső szemlélőként nézem, ahogy egy profi páros táncol, mindig ott van bennem az érzés, hogy milyen könnyedén, milyen természetesen lépkednek. Ezt én is meg tudnám csinálni! – gondolom, némi túlzott önbizalomról tanúságot téve, majd a székből felállva, és a lépéseket utánozni próbálva két fontos dologra jövök rá:

1. Kifejezetten nehéz számomra az, amit a látott páros oly könnyedén csinál. Gyakorolnom kellene. Sokat. És még többet. Minden nap. És akkor minden napon egy picivel jobban menne. Egy kivételes napon pedig úgy érezném, hogy sikerült tökélyre fejlesztenem az adott lépéssort. Aztán a rákövetkező naptól új lépéseket tanulhatnék, azután még újabbakat, a tanulható lépések sora szinte végtelennek mondható. Olyan ez, mint az érzelmi intelligencia: kívülről nézve vagy beszélve róla olyan egyértelműnek, magától értetődőnek tűnik, ám amikor ténylegesen alkalmaznunk kell, rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű. És ezt is gyakorolnunk kell. Sokat. Minden nap. Hogy aztán ebben is elérjük azt a kivételes napot, amikor rutinosan működünk benne. És akkor folytathatjuk az önfejlesztés további útjain…
2. Ha egyedül kezdek (akár a legszebb, legjobb lépésekkel is) keringőzni, nem hinném, hogy sokan lennének kíváncsiak a produkciómra… Partnerre van szükségem, akivel leheletnyi mozdulatokból, fél pillantásokból is tudnánk, mi a következő lépés, aki vezetné a lábaimat, tartaná a karjaimat, és együtt valami légiesen könnyednek tűnő varázslatot mutatnánk be. Így van ez az érzelmi intelligenciával is, ez is olyan készség, amit másokkal együttműködésben kell alkalmaznunk, és igazi sikert akkor érünk el benne, ha nem csak mi magunk vagyunk jól, hanem a környezetünkkel is összhangban vagyunk és az velünk.

Számomra a tánc rengeteget elmond az intelligenciáról. A hagyományos értelemben használt IQ is kell persze hozzá, hiszen képesnek kell lennem megtanulni a megfelelő lépéseket, alkalmas kell legyek arra, hogy a lépéskombinációkat megjegyezzem, de ahhoz, hogy mindez minőségi produkció legyen, csak az IQ vajmi kevés lesz. Az érzelmi intelligencia az a képességünk, mennyire tudjuk az emóciókat érzékelni, kontrollálni és megérteni. Daniel Goleman, az érzelmi intelligencia „atyja” 5 kategóriát sorol fel, amelyek kiemelkedők a képesség fejlesztése céljából. Ez az öt kategória: 

• az önismeret, 
• az önszabályozás, 
• a szociális készség, 
• az empátia, 
• és az önmotiválás képessége.

A két táncos, aki külön-külön tökéletesen tisztában van a szükséges tánclépésekkel, ezeket a kategóriákat kell, hogy alkalmazza ahhoz, hogy a közönség egy lélegzetelállító keringőt lásson. 

• Önismeret: Legyünk tisztában a szerepünkkel! 
  • A szerepek rögzítése és azok elfogadása mindkét fél részéről, elengedhetetlen ahhoz, hogy megvalósuljon az összhang és az eredményesség.
  • Ha mindkét táncos önmagát akarja megvalósítani ahelyett, hogy az egyik vezetne, a másik pedig követné, nem lesz összhang a mozgásukban.
• Önszabályozás: Tűzzük ki a célt, és menjünk következetesen a magunk által meghatározott úton! 
  • A táncospár megállapodik abban, hogyan építik fel a lépéseiket, melyik elem, lépéskombináció mikor jön, és a produkció során mindenki betartja ezt. Képzeljük csak el, mi lenne, ha az egyik fél hirtelen improvizálni kezdene? Az improvizáció is fontos, de mi most keringőzünk, nem break táncolunk… Szabályozom tehát önmagam annak érdekében, hogy akár vezetőként, akár „követőként” megfelelően viselkedjek a cél érdekében.

• Szociális készség: Figyeljünk a környezetünkre!
  • A táncparketten nem egyedül vagyunk egy táncversenyen vagy egy bálteremben. Ahhoz, hogy a nézők (és a pontozóbírók) a legjobb teljesítményünket láthassák, oda kell figyelnünk arra, hogy ne ütközzünk úton-útfélen másik párosokkal, ne akadályozzuk őket sem a produkciójuk bemutatásában, illetve a táncukkal a fő cél a nézőközönség gyönyörködtetése, ami sokkal magasabb szintet ér el, ha képesek vagyunk nem csak a lépéseinkre és mozdulatainkra koncentrálni, hanem alkalmanként „kimosolyogni” rájuk, egy-egy nézőnek a szemébe nézve vonjuk be őket a tánc örömébe.

• Empátia: Érezd a partneredet! 
  
  • A tánc során a két félnek folyamatosan figyelni kell egymás rezdüléseit ahhoz, hogy a tökéletes összhang meglegyen. Egyszerre lélegeznek, érzik és értik egymás nonverbális kommunikációját, így tudnak akár egy-egy elrontott lépést is láthatatlanná tenni a közönség számára. Ott vannak egymásnak, segítik és támogatják egymást a tánc alatt. Enélkül az önzetlen egymásra figyelés nélkül csak tánc lenne, nem produkció.

• Önmotiválás: Értsd meg, miért csinálod! 
  
  • Hiába tanultad be a lépéseket, hiába figyelsz a partneredre és a környezetedre, hiába tudod a szereped a produkcióban, ha nem tudod, miért csinálod, nem lesz átütő siker. Találd meg a motivációdat arra, miért táncolsz! Ez lehet akár csak annyi is, hogy a tánc révén kikapcsolódj, feltöltődj, de lehet ez a közönség szórakoztatása vagy művészileg valami meghatározó létrehozása is. Ha valamiben nem találsz motivációt saját magad számára, keress olyat, amiben találsz, különben az egész egy örömtelen, középszerű cselekvéséé válik.

Mindaz, amit eddig leírtam, éppígy igaz a munka világára is. 

Az érzelmi intelligencia szerepe arányosan nő a munka nehézségének növekedésével. Daniel Goleman az 1995-ben megjelent, nagy port kavaró könyvében (Emotional Intelligence) egy egész fejezetben taglalja azt a véleményét, miszerint egy személy EQ hányadosa a munkavégzés és a karrier szempontjából fontosabb, mint az IQ-ja. Goleman szerint magas IQ-val és megfelelő szakmai hozzáértéssel lehet valaki jó szakember és sikeres a szakmájában, de az, hogy magasabb pozíciókba is képes-e eljutni, az az önbizalomtól, az empátiától és a kapcsolattartási képességétől függ. 

Ha vezető pozícióban dolgozom, sikeresen akarom vezetni a csapatomat, és eredményes akarok lenni velük közösen, akkor fel kell magamnak tenni a kérdést: Hogyan vezetem a csapatomat a cél elérése érdekében? 

• Rendelkeznek a csapattagok a szükséges tudással és információval? (azaz ismerik a tánclépéseket)
• Tisztában vannak vele, hogy kinek mi a szerepe a csapatban? (azaz ki az, aki vezet, és ki az, aki követ)
• Mindenki betartja a közösen kialakított folyamatokat és szabályrendszert? (azaz keringőzik és nem break-el)
• Odafigyelnek és segítik egymást a feladat elvégzésében? Mindvégig szem előtt tartják az ügyfél (így pl. vásárlói igények, céges érdek, csoportérdek) igényeit? (azaz elkerülik a felesleges ütközéseket valamint „kimosolyognak” az ügyfélre)
• Érzékelik a csapatműködésben előforduló eseményeket? A felmerülő problémákat, érzelmeket értő odafigyeléssel, kíváncsisággal és toleranciával kezelik? Adnak egymásnak pozitív és építő jellegű visszajelzéseket? (azaz támogatják egymást a tánc alatt)
• Tisztában vannak, miért csinálják? Ad nekik pozitív élményt a feladat elvégzése, a csapatban dolgozás, az elérendő cél? (azaz tudják, miért táncolnak)

Ha a fenti kérdésekre igennel tudok válaszolni, már kezdődhet is a tánc!

Egy-két-há, egy-két-há…

Rozgonyi Anita,

Szervezetfejlesztő, üzleti tanácsadó

További cikkek olvashatók itt.