Értelem és érzelem, avagy hogyan állítsuk szolgálatunkba a mesterséges intelligenciát

Jane Austin klasszikusának kiváló filmadaptációjával múlatva a hétvégémet az jutott eszembe, mennyire nagyon hisszük, hogy minden megváltozott körülöttünk és változik nap, mint nap, ugyanakkor – bár a körülmények mások-, évszázadok elteltével is ugyanúgy a racionalitásunk és emocionalitásunk kettősségében őrlődünk. A legaktuálisabb „aggódnivaló” pedig sokunknak a mesterséges intelligencia kapcsán „beharangozott” változásokkal kapcsolatos.


A mesterséges intelligencia (AI) már egy ideje megérkezett és azóta egyre inkább a mindennapjaink részévé válik. Mégis gyakran találkozom szkeptikusokkal vagy épp az új technológiától inkább szorongó véleménnyel rendelkezőkkel. „Képes leszek megtanulni?” „Ha nem, megmarad az állásom?” „Mindegy, mit csinálok, az AI miatt behelyettesíthetővé válok?”. Ilyen és hasonló érzések kavarognak még nagyon sokunkban.

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, miért fontos „megszelídítenünk” az AI-t, most egy más szemszögből szeretnénk ránézni a lehetőségeinkre és – ha úgy tetszik – feladatainkra a tekintetben, hogyan tud minket ez a technológia a legjobban szolgálni.


Miért fontos megtanulnunk jól használni a mesterséges intelligenciát?

Mesterséges intelligencia képzésAz AI számos olyan előnyt rejthet magunk és csapatunk számára, amellyel biztosítani tudjuk a hatékonyabb, fenntarthatóbb és versenyképesebb vállalat jövőbiztos működését. Mára számos (vagy egyre inkább számtalan) applikáció, program tud segíteni nekünk abban, hogy gyorsabban készítsünk el pl. egy prezentációt, marketing anyagot vagy éppen egy hosszabb dokumentum (akár egy egész könyv!) összefoglalóját, amely nem csupán komoly, érdemi időt (és ugyebár abból van a legkevesebb…) spórol meg számunkra, hanem megfelelően alkalmazva segíti az átadni kívánt információ gyorsabb, átláthatóbb, látványosabb megjelenítését is, így a tartós tanulást is elősegíti (lásd korábbi cikkünket).


Az tehát már nem opció, hogy megtanuljuk jól alkalmazni az AI-t a mindennapi munkánkban, így lehetőséget kell találnunk arra, hogy a felületes használaton túlmutató képzéseken tudjunk részt venni mi magunk és lehetőleg a csapatunk is. Mert azt be kell látnunk, hogy a végeredmény minősége (és ezáltal a segítség mértéke) nagyban függ attól, hogy tudunk-e megfelelően kérdezni illetve utasításokat (promt) adni az adott AI-rendszernek.


Hogyan sajátíthatom el a mesterséges intelligencia megfelelő használatát?

Az Interneten kutakodva vagy épp a social media oldalain „szörfölve” sorra találkozhatunk különféle támogató anyagokkal a témában. Léteznek AI-csoportok pl. a FB-on, videókat nézhetünk meg a YouTube-on, de ha „megguglizzuk” a témát bármelyik böngészőben, akkor is nagy számban találhatunk segítséget


Mi ugyanakkor úgy látjuk, hogy egyrészt érdemi kutakodásra, utána olvasásra, autodidakta tanulásra legtöbbünknek se kedve, se ideje, ráadásul az így „tanultak” gyakorlatba ültetésével is gondunk lehet, hiszen mint minden új munkamódszer, ez is időigényes az elején, és így a kutakodásba vetett időnk és lelkesedésünk háttérbe fog szorulni a sürgető határidők mentén. Inkább „csináljuk, ahogy szoktuk, ezzel majd holnap foglalkozunk”. Ismerős ez a gondolat? 


Érzelmek a mesterséges intelligencia oktatásábanA kutatások azt mutatják, hogy a soft készségek integrálása a hard készségek oktatásába az üzleti környezetben jelentősen növelheti a hatékonyságot. A sokoldalúbb és hozzáértőbb szakemberek képzéséhez ugyanis nem elegendő csupán a technológia használatát megtanítani, hanem le kell küzdenünk az emberek nagy részében még ott lévő ellenállást és/vagy félelmet az új tanulnivalóval, az új rendszerrel, az új munkamódszerekkel kapcsolatban. 


Ehhez pedig nem elég egy „AI-gyorstalpaló”, hanem érdemes egy olyan komplex képzési csomagot összeállítani, amely egymásra épülve oldja fel mind a mentális hozzáállás (változáskezelés, reziliencia), mind a fizikai megvalósítás (AI-rendszerek használata, promt készítés) terén az akadályokat. A mi megközelítésünk tehát egy olyan AI-képzés, amely soft készségfejlesztési pontokkal erősíti meg a tartós működésbeli változás hatékony és gyors elérését. Mindez amolyan „szolgálunk és védünk” szituáció: szolgáljuk a tanulás folyamatát és védjük az emberi erőforrást azáltal, hogy támogatjuk a fenyegetőnek vélt új technológiával szemben fennálló ellenállásukat.


A soft készségek használatának egyik legfontosabb előnye a hard készségek tanításában az, hogy elkötelezettebb és támogatóbb tanulási környezetet teremt. Ha az oktatottak érzik, hogy támogatják és megértik őket, nagyobb valószínűséggel lesznek motiváltak és nyitottak az új technikai készségek elsajátítására. Ez a megközelítés segít egy erős csapatdinamika kialakításában is, teret engedve a fejlesztésben a meglévő tényleges akadályok/elakadások közös feloldásának (pl. Team Coaching keretében), amikor is bátorítást és inspirációt kaphatnak egymástól, megoszthatják saját, már bevált módszereiket vagy épp kudarcélményeiket (best practice sharing) egy pszichológiailag biztonságos közegben. 


„Az emberi intelligencia legközelebbi lényeges strukturális előrelépését valószínűleg az intelligens emberek és az intelligens gépek társas viszonya fogja megvalósítani.” Carl Sagan


Rozgonyi Anita

Szervezetfejlesztő


További cikkek olvashatók itt.